Az írás témája nem új keletű, hiszen a posztcervikális termékenyítést először 1959-ben alkalmazták, Nyugat-Európában pedig körülbelül 10 éve kezdett elterjedni. Számos külföldi és magyar nyelvű cikk született ezzel kapcsolatban – kiemelve a módszer előnyeit - a hazai telepek mégsem alkalmazták, alkalmazzák szélesebb körben. A Bonafarm...

A Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. hízótakarmányozási stratégiáját az egyes hibridek eltérő szükségleteihez igazodó, genetikaspecifikus takarmányozás jellemzi.  Fontos számunkra, hogy a partnerkörünkben leggyakrabban előforduló Danbred, Topigs, stb. állományok mellett az ezektől eltérő, Magyarországon kisebb populációval rendelkező genetikák menedzselésével, takarmányozásával kapcsolatosan is naprakész információkkal rendelkezzünk. Így vezetett utunk...

Április első hete a szakmai napokról szólt cégünknél, hiszen ekkor kerültek megrendezésre a hagyományosnak mondható Road Show-k. Az első napon a baromfi ágazat szereplőit vártuk, akik érdekes előadásokat hallhattak számos témában: - állategészségügyi kihívások - pulykanevelés Lengyelországban - antibiotikumok használata - a baromfi ágazat helyzete - kimagasló eredményeink - baromfi takarmányaink fejlesztési...

Április első hetében tartotta meg a Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. szokásos rendezvénysorozatát. A Sertés Road Show napján az előadásokat követően a sertéstartók megtekinthették a Bonafarm Mezőgazdaság újonnan épült Mocsai sertéstelepét. A rendezvényen Lajtos Lajos értékesítési igazgató köszöntötte a szép számban megjelent partnereket, köztük a Romániából érkezőket is....

A sertéstenyésztéssel foglalkozó vállalkozásoknak számos problémával kell szembenézni napjainkban. Elég, ha a változó, nehezen kiszámítható felvásárlási árakat, a termelés folyamatosan emelkedő költségeit, vagy az egyre szigorúbb állategészségügyi előírásokat említjük. Az elmúlt 5–10 évben számos sertéstartó vállalkozás fejezte be termelését és számolta fel az állományát. Üdítő...

A Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. áprilisi rendezvénysorozatán a sertéstartók érdekes és izgalmas témájú előadásokon vehettek részt. A DanAvl Hungary Kft. tenyésztési vezetője előadásában részletesen beszámolt a tenyésztési programról, külön kitérve a genetika fontosságára. A DanAvl a yorkshire, a lapály és a duroc sertésfajtával dolgozik. A kutatások azt...