A Bábolna Takarmány különdíjakat adott át az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon

A Bábolna Takarmány különdíjakat adott át az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon

A 30. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat Farkas Sándor miniszterhelyettes, parlamenti államtitkár nyitotta meg 2023. május 4-én Hódmezővásárhelyen.
Egy bajor agrárgazdasági szakember szavait idézte, miszerint a magyar nem csupán számításból tenyészt állatot, hanem született hajlama van rá. Európába, mint pásztornép jött be, szabadságszeretete folytán jobban kedvelte a korlátlan pusztát, mint a szűk szántóföldet, ahol évről-évre vetnie, aratnia kell.
Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok megnyitó 2023

Emlékeztetett arra, hogy szeptember 29-e, Szent Mihály napja az Állattenyésztők Napja 2020 óta. Ezen a napon felhívják az emberek figyelmét arra, hogy az állati termékek milyen sok munka árán kerülnek az asztalra. Szent Mihály napja évszázadok óta a számadás ideje a legeltető állattenyésztésben, hagyományainknak megfelelően mérlegre tesszük a munkánkat és az eredményeinket egyaránt, hiszen ez elengedhetetlen ahhoz, hogy a jövőt szilád alapokra építsük.
A Közös Agrárpolitika pillérein keresztül történelmi léptékű forrást fordíthatunk a magyar vidék fejlesztésére 2027-ig. Beszélt a támogatási lehetőségekről, melyben kiemelt figyelmet fordítanak az állatjólétre.
Beszédének zárásaképpen az Agrárminisztérium nevében munkája elismeréseként díszoklevelet adott át Antal Gábornak, a Hód-Mezőgazda ügyvezetőjének.

A résztvevőket az esemény főszervezője, a Hód-Mezőgazda Zrt. vezérigazgatója, Antal Gábor köszöntette. Beszédében kihangsúlyozta, hogy a legnagyobb kihívást az állattenyésztőknek kell elszenvedniük, hiszen hatalmas feladat elé állította őket, hogy megtermeljék az állatoknak a takarmányt.
A jubileumi rendezvényre kiemelkedő számban érkeztek a kiállítók, 20 országból több, mint 500-an mutatják be termékeiket, szolgáltatásaikat az érdeklődőknek. Az idei évben kétezer diák regisztrált be az eseményre.
Antal Gábor hangsúlyozta, Hódmezővásárhelyen láthatjuk azokat az értékeket, melyeket ide hoznak a tenyésztők, itt vannak az őshonos állataink, a hagyományaink, itt vannak azok az ősi értékek, amiket évszázadokon keresztül megőriztünk. Ezeket az értékeket óvnunk kell, vigyáznunk kell rájuk. Itt van a múlt, a jelen és jövő. Ezekkel a gondolatokkal zárta beszédét az ügyvezető.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke elismerését fejezte ki a szervezőknek. Elmondta azt is, ahhoz, hogy versenyképesek tudjunk maradni fejlesztésekre, támogatásokra van szükség.

Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere köszöntőjében elmondta, büszkék arra, hogy immár 30. alkalommal a hazai állattenyésztés és állattartás legfényesebb seregszemléje szülővárosában kerül megrendezésre. Kihangsúlyozta, hogy siker és hatékonyság nincs versenyképes tudás nélkül, amelynek egyik formája ez a kiállítás. Tanulást, fejlődést kívánva zárta köszöntőjét a polgármester.

A Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft., ahogy az eddigi évek folyamán, most is különdíjakat adományozott szarvasmarha, sertés és juh kategóriában. A nagyértékű tenyészállatokat a hazai bírálók mellett német, francia és szlovák szakemberek értékelik, így biztosítva a független értékbírálatot. A díjakat Balassa Gergely, a Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. ügyvezetője adta át.

Geo-Milk Kft.

Szentpéteri László állattenyésztési ágazatvezető – Geo-Milk Kft.

A sárospataki Geo-Milk Kft. állattenyésztési ágazatvezetője, Szentpéteri László vehette át a különdíjat a legszínvonalasabban felkészített Holstein-fríz fajtájú tenyészállat utódcsoport bemutatásáért.
A vállalat 31 éve tevékenykedik a szarvasmarha tenyésztés területén. Állatállományuk 2550, ebből 1220 Holstein-fríz fajta. A tavalyi évben 13.800 ezer kg tejet értékesítettek az Alföldi Tej Kft.-nek, melynek egyben résztulajdonosai is. Az állattenyésztés mellett növénytermesztéssel is foglalkoznak, saját állományuk részére takarmánynövényeket, búzát és napraforgót termesztenek 2500 hektár szántón és 600 hektár legelőn gazdálkodnak. Az ügyvezetőt arról kérdeztük, hogy milyen kihívásokkal kell szembenézniük a 2023-as évben. Ebben az évben a precíziós gazdálkodásra fektetik a hangsúlyt, illetve az eszközpark bővítését tervezik.

 

Sisák Imre

Sisák Imre juhtenyésztő

 

A legszínvonalasabb hústípusú juh növendék csoport bemutatásáért Sisák Imre részesült különdíjban.
Sisák Imre 2010 óta foglalkozik juhtenyésztéssel. Az állattartás mellett 50 hektáron gazdálkodnak, 6 hektár legelővel. A békéssámsoni tenyésztőt eddigi eredményeiről és jövőbeni terveiről kérdeztük. Az állatállomány számát tekintve 70 anya, ebből 50 Charolais, 20 pedig francia hústípusú. A tenyésztő az állomány létszámának stagnáltatását tervezi az idei évben és a minőségre fekteti a hangsúlyt.

 

 

Fekete József sertéstenyésztő

Fekete József sertéstenyésztő

 

A legszebb Magyar Lapály kocasüldő bemutatásáért a különdíjat Fekete Józsefnek ítélte oda cégünk. A tenyésztő neve már jól ismert a szakmában, hiszen minden évben a díjazottak között szerepel, ebben az évben a nagydíjon és a MÁSZ díjon kívül hat elismerésben is részesült. 1992 óta foglalkozik állattartással, 2001-től pedig ellenőrzött tenyészet. jelenleg 120 kocát és szaporulatát tudhatja magáénak a családi vállalkozás. A sertéstenyésztés mellett 56 hektáron abraktakarmányt is termesztenek. Ebben az évben a legnagyobb kihívásnak a takarmány- és energiaárakat tartja, illetve bíznak a sertésárak rendeződésében.

 

 

 

A Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. évek óta különdíjjal ismeri el a legeredményesebb tenyésztőket szarvasmarha, sertés és juh kategóriában.

Gratulálunk a díjazottaknak!

Lábszky Edina
Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft.

Hasonló bejegyzések