Polyák Ferenc 1996 óta dolgozik a Tedej Zrt.-nél sertéságazati főállattenyésztőként. A szakembert arra kértük, hogy mutassa be a technológiájukat és vázolja fel törekvéseiket, céljaikat.
Kezdetekben 1500-1600 kocalétszámú telepként működtünk hagyományos technológiával. Ekkor 75 fő alkalmazottal dolgoztunk. Jelenleg 1300 kocánk van és mindössze 20 fő dolgozik a telepen. Fejlődésünk első mérföldköveként a 2022-es évet emelném ki. Ekkor a PRRS Nemzeti Mentesítési Terv kapcsán nagy előrelépés következett be nálunk. Újratelepítettük az állományt PRRS-, mycoplasma-, HPP-, dizentéria-, rühösség- és torzító orrgyulladás negatív állománnyal. Immár harmadik éve tartjuk ezt az állategészségügyi státuszt és hozzuk a kívánt színvonalat.
Hypor genetikájú sertésekkel dolgozunk és azt kell, hogy mondjam, ez egy nagyon jó döntés volt, hatalmas előrelépést jelentett számunkra.
Forrás: Tedej Zrt.
Az elmúlt 20 év technológiai fejlesztések tekintetében is mozgalmas volt. Komoly beruházásokat valósítottunk meg, körülbelül a mai értéken számolva 3-5 milliárd forint közötti értékben. Új istállókat építettünk, lagúnás trágyakezelést alakítottunk ki minden istállóban és számítógéppel vezérelt takarmányozási rendszerrel ellátott kocaállásaink vannak. A vemhes vonalon van 500 darab egyedi férőhelyünk és itt a termékenyítéstől az első 30 napban egyedi takarmányozást alkalmazunk. A fiaztatóban egyedi precíziós etető berendezés üzemel, amely – a többi korszerűsítéssel együtt – sokat tud hozzátenni a termelés hatékonyságának támogatásához. Az utódállomány klasszikus módon választás után felkerül a battériára, ahol prestarter takarmányt adagolunk az önetetőkbe az első 10 napban, majd ezt követően a hizlalda teljesen automatikusan üzemel. A hízókat 3 fázisban takarmányozzuk. Az egész telepen száraz darás késztáppal történő takarmányozást alkalmazunk. A sertéságazatunk az elmúlt 2-3 évben kiszámítható és rentábilis volt – köszönhetően a jó állategészségügyi státusznak és a genetikának.
A takarmány-előállító üzemünk is teljes felújítást kapott: új takarmánytároló silókat építettünk és a teljes gyártási folyamatot leegyszerűsítettük. Mindezeknek köszönhetően a takarmányüzem el tudja látni a sertés- és szarvasmarha-ágazatot is. A sertéságazat takarmányszükséglete késztápban nagyságrendileg 10-12 ezer tonna évente.
Alapvetően a telep a Tedej Zrt. által megtermelt takarmánybázisra épült. Átlagosan évente 1500-2000 hektár kukoricát termelünk a cégcsoporton belül és a takarmányozásunk 40-45%-ban erre épül. Ezen kívül meg tudjuk termelni magunknak a megfelelő mennyiségű árpát és búzát is – még szójatermesztésünk is van.
Forrás: Tedej Zrt.
A Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft.-vel 2022-ben kerültünk kapcsolatba, ugyanis az újraindulás után a korábbi takarmányos céggel nem jöttek úgy az eredmények a hizlalásban, ahogyan szerettük volna. Balog László – akit a korábbi évekből már jól ismertünk – ekkor került a Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft.-hez, és őt kifejezetten hypor takarmányozási szakértőként ismertük. Nem csalódtunk, mert a Bábolna Takarmány tudott nekünk olyan fázist csinálni, amellyel jobb lett a battériánk, illetve a hizlaldában is el tudtuk érni a 900-910 grammos eredményeket.
A tenyészvonal pedig annyira jól sikerült a Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft.-vel, hogy a fialási százalékunk már 94%. Ezt a vemhes-szoptató vonalat így, ugyanebben a formában szeretnénk megőrizni, nagyon elégedettek vagyunk. A battérián jelenleg takarmányozási kísérleteket végzünk és a Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. ismét nagyon jól szerepel.
Vállalatunk hitvallásaként fontosnak tartjuk a takarmányozás területén kialakított precizitást és fegyelmet. Azért is szeretünk Balog Lászlóval dolgozni, mert 2 hetente ellátogat hozzánk a Bonafarmos kollégákkal és ilyenkor telepbejárást végzünk, bélsarakat nézünk és konkrét eredményeket elemzünk. Mindezeknek köszönhetően gyorsan tudunk reagálni a változásokra, amely a versenyképesség kulcsa.
A jövőre vonatkozó terveink tekintetében bizakodóak vagyunk: komoly volumenben pályáztunk az ÁTK-val telepkorszerűsítésre. Ennek egy részét már elkezdtük megvalósítani a korábban bemutatott szoptató kocák precíziós takarmányozási technológiájával. Ezen kívül olyan energetikai megtakarítással járó terveink is vannak, mint például a napelemek és a vezérelhető okos infrák beépítése. Abban hiszünk, hogy a gazdaságos termelés érdekében folyamatos fejlesztésekre van szükség. Fontos célunk az emberi tényezők – és így a hibázás lehetőségének – nagyobb mértékű kizárása a napi munkafolyamatokból. A dolgozókat hosszú ideig kell képeznünk és ha egy jó dolgozó kiesik, akkor nagyon nehéz pótolni. Éppen ezért az automatizálásban látjuk a jövőt.