Hamarosan megnyitja kapuit a XXVI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok

Hamarosan megnyitja kapuit a XXVI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok

A május 9-10-11-én megrendezésre kerülő kiállításon természetesen a Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. is megjelenik szokásos helyszínén, a II-es csarnok 229-es standján.  A Bonafarm Mezőgazdaság sertéságazatának szakembereivel pedig a szabadtéren felállított sátorban találkozhatnak a partnerek.
A hódmezővásárhelyi kiállítást az idei évben az OMÉK állattenyésztési előrendezvényeként hirdette meg Nagy István agrárminiszter, mint a legnagyobb hazai élőállat-bemutatót.
A kiállítás a magyar mezőgazdaság egyik legnagyobb jelentőségű szakmai találkozójává vált az évek alatt, amelyet a hódmezővásárhelyi Hód-Mezőgazda Zrt. szervez kezdettől fogva a Magyar Állattenyésztők Szövetségének és tagszervezeteinek társrendezésében.
A hazai mezőgazdaság színe- java megjelenik a vásárhelyi kiállításon, ahol a takarmányozástól kezdve a szaporodásbiológián keresztül az állatgyógyászatig, a tartástechnológián át a növénytermesztést is kiszolgáló technikákkal és műtrágya forgalmazókkal találkozhat az érdeklődő. A tavalyi évben  603 kiállító mutatkozott be a kiállításon és 27 országból körülbelül 60 ezren látogattak el a népszerű kiállításra.

A Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. látványos, közönségvonzó standjával évek óta sikeres szereplője a kiállításnak. Szeretettel várjuk partnereinket és minden kedves érdeklődőt Hódmezővásárhelyen, a XXVI. ALFÖLDI ÁLLATTENYÉSZTÉSI ÉS MEZŐGAZDA NAPOK idei rendezvényén.

A kiállítás nyitva tartása:
csütörtök: 09:00 – 18:00
péntek: 09:00 – 18:00
szombat: 09:00 – 18:00

 

Hasonló bejegyzések